Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium

Látogatók

Összes:
6 934 334

Mai:
58

Honlapok

SULINET Matematika

Oktatási Hivatal

Versenyvizsga portál
banvv

Matematika Portálok

Berzsenyi Dániel Gimnázium

berzsenyi

Óbudai Árpád Gimnázium
arpad

 

Szent István Gimnázium

sztistvan

Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium
vpg

honlapfenykepei

2001 tavaszán a Fazekas matematikai honlapját Paulin Dániel diák és Hraskó András tanár kezdte készíteni.

honlap 1 k

A korai honlap legfontosabb tartalmai:

  1. ) Versenyek almenü kb 2000 feladattal, szöveg szerinti keresővel;
  2. ) Diákok kutatómunkái almenü három osztály néhány diákjának munkáiból;
  3. ) Linkgyűjtemény;

A kezdeti html és pdf alapú feladatgyűjtemény létrehozásában komoly segítséget kaptunk Fried Katalintól, Róka Sándortól, Scharnitzky Viktortól. A fejlesztők előtt mindig ott állt példaként az iskola fizika honlapja, amelyet Horváth Gábor tanár úr és diákjai (Bálint Márton, Buti Tamás) hoztak létre.

 

Surányi László és Hraskó András 2002-től egyre több tanítási anyagát egyből webre írta, vagy alkalmassá tette a weben való megjelenítésre.

 


 

2002 novemberében írta ki az Informatikai és Hírközlési Minisztérium az Oktatási Minisztériummal közösen az ITEM páűlyázatát. Ezen a Fazekas Gimnázium magyaros, alsós és matekos munkaközössége közös pályázattal indult, amit el is nyert.

honlap 1 k

A pályázati pénz lehetőséget teremtett, hogy nagyon nagy mértékben kibővítsük a honlapot, alkezdjük adatbázis alapra helyezni, sok tanár-kollégát és számítástechnikához értő diákot vonjunk be a munkába. Nem iskolánkhoz tartozó kollégák is bekapcsolódtak a munkába.

 


 

2014 nyarán a honlap kezelését átvette Szoldatics József. A honlap Joomla (egy ingyenes és nyílt forráskódú tartalomkezelő rendszer, CMS) megjelenítő motort kapott.

honlap 1 k

Az áttérés során fontos volt, hogy

  • a régi honlapon megjelent anyagok változatlanul elérhetők legyenek az újon is
  • egyidejűleg legyen új anyag feltöltés is
  • az anyagok az új követelményeknek megfelelő formátumokba kerüljenek
  • bővüljön a feladatbank továbbra is

És új lehetőségek is megjelentek

  • egységesedett a cikket és információk megjelenése
  • feladatbankra alapozva feladatlap összeállítás is lehetségessé vált
  • a Joomla és feladatbank adatbázisa szétválasztásra került
  • lehetővé vált csak adott verseny feladatai közötti keresés
  • a Matkönyv kisebb korrekciókon esett át valamint új kinézetet kapott mind a pdf, mind a html formátumban
  • a Matkönyv különálló honlapot kapott
  • teljes körű keresés minden cikkben és feladatban
  • képek egységes kezelése, albumokba szervezése
  • archívum bevezetése
  • és még sok más (kisebb-nagyobb) apróság...

Most (2016 tavasza) az anyagok feltöltésével a következő az állás

  • feladatbankban több, mint 2500 feladat található
  • tanítási anyagok, cikkek száma több mint a kétszeres lett, majdnem 80
  • minden évfolyamhoz létezik szakköri anyag

És azóta is tovább folyik az új anyagok feltöltése valamint a régi honlapról az újra való átkonvertálása...

 

splash000

Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium

HivatalosHonlap Matkonyv InformatikaPortal KemiaPortal  
FizikaPortal KulturtortenetiEnciklopedia AlsosPortal TortenelemFilozofia
BiologiaPortal BiologiaPortal MagyarPortal MagyarPortal
  BiologiaPortal MagyarPortal  

QR kód

Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium

QR

 

 

 

Bejelentkezés cikkíróknak